Megújuló energiás támogatásból infrastruktúrafejlesztés?

Szita Gábor 2016.10.03

Meglévő hálózat hiányában igen jelentős lehet a termálvízvezeték-fektetés igénye.
Nem jellemző hogy egy termálkúttal csupán egy épület fűtenének. Magyarországon a termálkutak messze túlnyomó többsége akkora teljesítményt képes szolgáltatni, ami sok épület, vagy akár egész városrészek fűtésére elegendő. Kulcskérdés ilyenkor, hogy a geotermikus energia hogyan jut el a fogyasztókhoz.

Az utóbbi évek kommunális célú termálvizes pályázatait elemezve az tapasztalható, hogy a geotermikus város- fűtések létesítéséhez a megújuló energiahasznosítások ösztönzése címén nyújtott támogatások akár jelentős mértékben nem geotermikus, hanem infrastruktúra típusú elemek megvalósítására fordítódtak.

Családi ház fűtéséhez senki nem fúr termálkutat. Kivéve persze, ha a pénz nem számít. Egy alig néhány százalékos teljesítménykihasználással működő létesítmény anyagilag biztosan csak veszteségesen üzemeltethető. A megoldás ilyenkor az, hogy növelni kell a fogyasztói kört. Keresni kell több száz,vagy akár több ezer lakást, vagy össze kell gyűjteni egy kis-közepes város valamennyi közintézményét, esetleg ipari vagy mezőgazdasági termelő egységeket kell felkutatni.

Ideális eset a geotermikus energia hasznosításának szempontjából, ha a hévíztároló a település tetszőleges pontján minimális kockázattal elérhető, illetve ha az épületek egy már megépített távhőellátó hálózaton keresztül jutnak hozzá fűtési hőszükségletükhöz. Ilyenkor elegendő a távhőrendszer hőtermelői helyéhez, a fűtőműig elszállítani a termálvizet, ott egy központi hőcserélővel átadni az energiát a távhőszolgáltatásnak, és már csak a lehűlt víz elhelyezéséről kell gondoskodni. A termál rendszert tehát a termálkút és a hozzá kapcsolódó vízkezelő, továbbító technológia, a hasznosítást megtestesítő hőcserélő, valamint a vízelhelyezés megoldása (visszatápláló kút vagy felszíni csatorna, hűtő-tározótó, stb.) alkotja. Ehhez járul még a földrajzilag különböző helyeken telepített berendezéseket összekötő hőszigetelt vagy szigeteletlen csővezeték. Ennek hossza nagyon tág határok között változhat a néhány 10 m-től a több km- ig. (Vezetéképítés szempontjából az egyik legszerencsésebb helyszín Szeged-Felsőváros, ahol a termelő és a visszatápláló kutat egy távfűtőmű közvetlen szomszédságában mélyítették le úgy, hogy a kitermelés és a visszatáplálás között szükséges távolságot nem felszíni vezeték építésével, hanem a kutak kiferdítésével oldották meg.)

Egy távhőellátó rendszer segítségével megvalósuló termálvíz-hasznosítás legfőbb elemeit, azok egymáshoz képesti viszonyát, illetve a rendszerhatárokat az 1. ábra szemlélteti. Ezen az elven működő geotermikusenergia-hasznosítások jöttek létre a 80-as években például Szentesen, Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Makón, Kapuváron, Mosonmagyaróváron és Nagyatádon, majd a már említett szeged-felsővárosi rendszer is üzembe állt 1995-ben, és Vasváron is létrejött egy kis teljesítményű termálvíz alapú távfűtés.

Szintén a 80-as évek második felében kibontakozó nagyszabású városfűtési program részeként fúrtak le két termálkutat Szavason, ahol viszont nem volt és ma sincs távfűtés. Ugyanez volt a helyzet az akkor még nagyközségi rangú Jászkiséren is. Mindkét helyen hosszú termálvízvezeték-hálózatot kel- lett kiépíteni a kutaktól a termálvizes fűtésre kiszemelt épületekig, amik leginkább közintézmények voltak. Az ilyen „termál közművel” rendelkező települések sora azóta jelentősen kibővült: Veresegyház, Szolnok, Kistelek, Bóly, Gárdony, Mórahalom, Orosháza, Mezőberény, Törökszentmiklós és Barcs került fel a listára. Az ilyen termálvíz-hasznosítások a 2. ábra szerinti sémával jellemezhetők. A hő szállítása, elosztása és átadása a termál rendszer- től nem különül el, hanem annak része.

Ez természetesen kényszerűen alakul ki így. A geotermikus energia haszno- sítása a hőszállító, -elosztó és -átadó létesítmények nélkül nem valósulhatna meg. A beruházóknak ilyen esetben valójában nincs választása, hogy építe- nek-e vagy sem kiterjedt vezetékháló- zatot és hőátadó állomásokat, mert ha részesülni szeretnének a környezetbarát és viszonylag olcsó geotermikus ener- giából, akkor ezen munkarészek beru- házási költségeit fel kell vállalniuk.

Érdemes megvizsgálni, hogy egy átlagos, épületfűtéseket célzó geotermi- kus beruházásnak mik a jellemző költ- séghelyei. Az 1. ábra „Termál rendszer”-rel jelzett oldalának szakági bontása az alábbi:

  1. Kútfúrás
  2. Gépészet
    • búvárszivattyúzás
    • gáztalanítás, tárolás
    • víztovábbítás, nyomásfokozás
    • hőközpont (hőcserélő)
    • vízelhelyezés technológiája
  3. Vezetéképítés hőszigetelt előremenő (szigeteletlen) elvezető
  4. Építőmesteri munkák
  5. Villamos munkák
  6. Irányítástechnika

Az 1. és 2. ábrát összehasonlítva kitű- nik, hogy csupán a gépészeti csoport hőközpont tétele az, amely a 2. ábráról hiányzik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közvetlen termálvíz-hálózatos változatnál ne kellene hőközpontokat építeni. Sőt, mivel minden egyes épü- letnél szükség van hőcserélőre, a több kisebb teljesítményű berendezés költsé- ge és telepítési díja akár lényegesen több, mint az egy, azonos összteljesít- ményű központi hőcserélőé. A hőszállítás, -elosztás és -átadás termál rendszeren belüli kiépítése biztosan többletköltséget okoz az alábbi szak- ágaknál:

  1. Gépészet
  2. Vezetéképítés
  3. Villamos munkák
  4. Irányítástechnika

A következő feladat a termál rendsze- ren belüli, de nem geotermikus szakági munkák költségének meghatározása, szétválasztása a tisztán geotermikus beruházási költségektől. Ezt általáno- san, minden geotermikus projektre megtenni nem lehet. Viszont adott be- ruházásoknál, amelyekhez részletes költségvetés vagy költségbecslés ké- szült, ez a szétválasztás megoldható.

A minél hitelesebb kép érdekében 15 olyan geotermikus projektet vizsgáltam meg, amelyek 2005 és 2013 között valamilyen európai uniós pályázatra készültek. Ilyenek voltak a KIOP, KEOP, KMOP különböző sorszámú megújuló energiás pályázatai. A nem geotermikus beruházási költségek levá- lasztásának módszere a következő volt:

  • A távvezeték-építés költségei közül a termál rendszerhez csak annyit soroltam, amennyi vezetéket a ter- málvíz-kitermelés és a vízelhelyezés (visszatáplálás) helyszínei kö- zött mindenképpen meg kell(ett volna) építeni. Minden további vezetéket a hőszállító és elosztó háló- zat részének tekintettem.
  • A gépészeten belül a hőközpontok, továbbá a villamos és az irányítás- technikai munkák költségét fele- fele arányban számoltam el a termál rendszernél és a hőátadási oldalon. A költségek szétválasztása után a következő megállapítások tehetők:
  • Valamennyi geotermikus beruhá- zásnak van távfűtésjellegű része.
  • Ezek aránya nagyon változó, a 7%- tól a 94%-ig terjedt a vizsgált 15 projektnél.

Fenti állításokat jól szemlélteti az eredményeket diagramban feldolgozó 3. ábra. Magyarázat a két szélsőérték- kel jellemezhető beruházáshoz: az egyiknél (7%) egy viszonylag koncent- rált hőfogyasztás ellátásához két termálkutat is kellett fúrni, a másiknál (94%) viszont egy kihasználatlan kút- kapacitás családi házas lakókörnyezet- ben történő hőelosztását tervezték meg- valósítani.

A beruházások gazdaságosságára természetesen igen nagy hatással bír, ha a teljes helyett csupán a geotermikus beruházási költségekre vetítjük az éves eredményeket. A 4. ábrán bemutatott eredményekből megállapítható, hogy

  • a megtérülési időre jelentős hatást gyakorol a távfűtés-jellegű költsé- gek elszámolása.
  • a geotermikus beruházások gazda- ságossága több esetben lényegesen jobb lett volna, ha a hőszállító, -elosztó és -átadó infrastruktúra rendelkezésre állt volna. Három projekt el sem érte volna a támogat- hatóság alsó küszöbértékét.

Jelen dolgozatot elsősorban a jövőbeli támogatási programok kidolgozóinak figyelmébe ajánlom.

Scroll to Top