Megvan a 2026. évi Geotermikus Világtalálkozó helyszíne és időpontja

Dr Szimon Ildikó 2025-02-12

Calgary (Kanada) fog otthont adni 2026. június 8-12. között a következő Geotermikus Világtalálkozónak (World Geothermal Congress – WGC). Az eseményt az International Geothermal Association (IGA) szervezi közösen a házigazda országos geotermikus non-profit szervezetével, a Geothermal Canada-val. A rendezvény nemcsak konferencia, hanem egyben kiállítás is, a geotermikus ágazat világszintű fóruma.

Amiért már most hírt adunk róla, annak oka az, hogy a szervezők előadók és kiállítók jelentkezését várják. Az utóbbira már jelenleg is, folyamatosan zajlik, az előbbire pedig hamarosan, 2025. március 10-én nyílik meg a jelentkezés, ekkor teszik közzé a felhívást. A tervezett előadások kivonatai 2025. május 10-ig nyújthatók be, ezt követi az elbírálásuk. Az elfogadott prezentációk kidolgozására 2025. október 17-ig lesz lehetőség a tervezettek szerint.

Egy kis Geotermikus Világtalálkozó történelem

A WGC koncepciója abból a növekvő igényből született, hogy a geotermikus területen érdekelt feleket globális szinten egyesítsék, hogy létrehozzanak egy fórumot a gyorsan változó és fejlődő energiakörnyezetben a geotermikus energia ágazat számára. Az első kongresszust az olaszországi Firenzében tartották már akkor is az IGA szervezésében 1995-ben, ami mérföldkövet jelent a geotermikus közösség számára. Azóta már további 6 világtalálkozóra került sor összesen több mint 10000 résztvevővel. Sorrendben:

  • 2000: Beppu (Kyusu) és Morioka (Honsu), Japán
  • 2005: Antalya, Törökország
  • 2010: Nusa Dua, Bali, Indonézia
  • 2015: Melbourne, Ausztrália és Auckland, Új-Zéland
  • 2021: Reykjavík, Izland (covid miatt 1 évvel eltolva)
  • 2023: Peking, Kína

Sikeres bemutatkozását követően a WGC rendszeres eseménnyé vált, amelynek a világ különböző régióiban adnak otthont, hogy tükrözze a geotermikus energia globális természetét. A kongresszus Japántól Törökországig, Indonéziától Izlandig bejárta a kontinenseket, kiemelve a változatos geotermikus erőforrásokat és a technológiai fejlődést. Minden világtalálkozó az elődei sikereire épít új témákkal és kezdeményezésekkel. Az évek során olyan tárgykörök kerültek a középpontba – többek között -, mint a digitalizáció, a kis léptékű geotermikus rendszerek, a közvetlen felhasználású alkalmazások és a geotermikus energia szerepe a nettó nulla kibocsátás elérésében. A WGC-k egyik fő jellemzője, hogy az innovációra és a kutatásra összpontosítanak. A világtalálkozókon tekintélyes technikai programokat mutatnak be, amelyeken úttörő tanulmányokat, innovatív projekteket és a geotermikus energia legújabb technológiai vívmányait vonultatják fel tudáscserével erősítve a partnerséget.

Egy WGC tehát több, mint egy konferencia – a globális geotermikus közösség ünnepe. A kongresszus workshopokon, kirándulásokon és közösségi programokon keresztül olyan környezetet teremt, ahol a résztvevők érintkezésbe léphetnek egymással, megoszthatják tapasztalataikat és tartós kapcsolatokat alakíthatnak ki. Ez a bajtársiasság a WGC-k meghatározó jellemzője, megerősítve a fenntartható energiafejlesztés iránti közös elkötelezettséget.

A WGC-k történetének legjobbika egyértelműen a 2010-es indonéziai szervezés volt Bali szigetén. A sikerben kevés szerepet játszott a helyszín és a többség számára egzotikus környezet, sokkal inkább az igényességre való törekvés tette a rendezvényt emlékezetessé. A kongresszust a rekord számú résztvevő számára az (akkori) indonéz államelnök nyitotta meg, hibátlan angolsággal előadott, rögtönzött, mégis nagyon tartalmas, sablonoktól mentes beszédével.

Tengerparti látkép Balin – Csak hab volt a tortán (Kép: Szita Gábor)

Reméljük, hogy a közelgő kanadai WGC 2026 éppen e legjobb hagyományokat fogja folytatni, miközben új dimenziókba is vezet. A „Geotermikus innováció kovácsolása” (Forging Geothermal Innovation) főtémával az esemény azt célzott vizsgálni, hogy a geotermikus energia hogyan képes a fenntartható jövőt előmozdítani. A WGC 2026 emellett hangsúlyozni fogja a geotermikus energia más megújuló energiaforrásokkal való integrációját, alkalmazásait az olyan feltörekvő ágazatokban, mint a mesterséges intelligencia és az adatközpontok, valamint a globális energiaügyi kihívások kezelésében betöltött szerepét.

Bővebb információ itt.

Scroll to Top