„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”

Szita Gábor 2024.05.27

Batsányi híres verssorát a rabigából való szabadulás látomása ihlette, de annak már 200 éve is elmúlt. Idén szeptemberben viszont azoknak lesz érdemes nemcsak messziről Párizsra gondolniuk, hanem oda el is utazniuk, akik az újjászülető (azaz reneszánszát élő) francia geotermikus energiahasznosítással szeretnének közelebbről megismerkedni.

Az Európai Geotermikus Energia Tanács (EGEC), a Francia Geotermikus Szakértők Szövetsége (AFPG) és még néhány más szervezet közös kezdeményezésére 2024. szeptember 9-11. között geotermikus távfűtési és -hűtési napokat tartanak Párizsban. Az első két napban előadások hangzanak majd el, míg a harmadik napon lehetőség nyílik egy működő berendezés megtekintésére. Ennél részletesebb program még nem készült, és a regisztráció sem indult be. Elkésve tehát senki sincs, de az időpontot érdemes foglalttá tenni azoknak, akiket érdekel, hogy a franciák manapság hol tartanak, és hogy a most már évek óta tartó geotermikus fellendülésnek mi a hajtóereje.

Talán kevesen tudják, hogy francia példa már régebben is volt hatással a magyarországi földhő hasznosításra. Az 1983-ban Szegeden, a Felsőváros-II. távfűtőmű mellett lemélyített két ferdefúrás egyértelműen a Párizsi-medence kútpárjai (doublet) mintáját követte.

Ki tudja, talán most is lesz mit tanulni tőlük.

A rendezvény honlapja.

Scroll to Top