Bemutatkozik a magyar földhő hasznosítás Németországban

MGtE Info 2026-03-30

A Német Geotermikus Szövetség (Bundesverband Geotermie, BVG) meghívására a Magyar Geotermális Egyesület lesz a szervezet októberi kongresszusának díszvendége Potsdamban. A német társszervezettel történt megállapodás értelmében a rendezvény első napjának délutánján kapunk lehetőséget a magyar földhő hasznosítás bemutatására.

A német geotermikusok minden évben megtartják három napos kongresszusukat, rendszerint több párhuzamos szekcióval. Tavaly, amikor Skócia volt a díszvendég, csaknem 600-an vettek részt a rendezvényen, akik nemcsak Németországból, hanem Európa sok országából, de még azon kívülről is érkeztek.

A hivatalos díszvendégi helyzetből adódóan várhatóan 4-5 előadásban lesz lehetőségünk a bemutatkozásra. A szervezők azonban ezen felül is várják előadók jelentkezését Magyarországról. Az esemény hivatalos nyelve természetesen a német, de a BVG képviselői külön kihangsúlyozták, hogy bárki angol nyelven is előadhat.

Jelentkezni előadónak 2026. május 31-ig lehet a kongresszus honlapján.

A kongresszus meghirdetett fő témakörei:

  1. Mély- és közepes mélységű geotermikus energia (beleértve a kutatást, a fúrási technológiát, a szeizmológiát, a rezervoár-gazdálkodást és a rendszerintegrációt)
  2. Felszínközeli geotermikus energia (pl. bányászat utáni földhasználat, hideghálózatok, távfűtési megoldások, üzemeltetés tervezés és optimalizálás)
  3. Hő- és hidegtárolás (beleértve a magas hőmérsékletű tárolást és az ATES-t)
  4. Energia- és kutatáspolitika (pl. önkormányzati hőtervezés, engedélyezési gyakorlatok, finanszírozás és támogatási programok)
Scroll to Top
Adatkezelési áttekintés

Ez az oldal sütiket használ a lehető legjobb felhasználói élmény elérésének érdekében.

Az mgte.hu adatkezelési tájékoztatója itt található.