MGtE

Az MGtE-vel kapcsolatos hírek, események, történések.

Földgáz vs. Földhő: hogy áll a meccs?

A Nemzeti Földhő Stratégia (NFS), majd a végül Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepcióra (NFK) átnevezett kormányzati célmeghatározás körül nagy volt a sajtónyüzsgés úgy két évvel ezelőtt. Az új geotermikus beruházásokkal 2030-ig tervezett 500-700 millió, illetve a 2035-ig vizionált 1-1,2 milliárd köbméter földgázkiváltást néhányan úgy tálalták, mintha az már a zsebünkben is lett volna. Ezt járjuk kicsit körbe.

Ahol a földhő az atom: Kenya

Kenyában igazán bővében vannak a napenergiának, hiszen az ország az Egyenlítőn fekszik. Áramtermelésük alapját azonban a geotermikus erőművek adják. Így ami nálunk az atomenergia, Kenyában az a földhő.

MGtE közgyűlés – párbeszéd felső fokon

A Magyar Geotermális Egyesületnek 2026. május 28-án zajlott le az éves rendes közgyűlése, amely során a hangsúly a párbeszéden volt, ami a tagok – fiatalok és éltesebbek (örökifjak!), a geotermia iránt érdeklődő „laikusok” és az ágazatban elismert, vezető pozícióban lévők – között folyt.

Hűtés a föld melegével

A nyár közeledtével a geotermikus hűtésben rejlő lehetőségre hívjuk föl a figyelmet egyrészt az EGEC 2025. évi jelentésében ismertetett Cooling Down projektjével, másrészt Varga Péter MGtE tagtársunk egy korábban megjelent cikkével.

Bobok Elemér, a Tiszteletbeli

Egyetemi hallgatói tiszteletbeli évfolyamtársukká, az MGtE tagjai tiszteletbeli tagjukká választották. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Szent-Györgyi Albert-díjas nyugalmazott professzora 2025. december 4-én életének 88. évében elhunyt.

Scroll to Top
Adatkezelési áttekintés

Ez az oldal sütiket használ a lehető legjobb felhasználói élmény elérésének érdekében.

Az mgte.hu adatkezelési tájékoztatója itt található.