Dr. Szanyi János

Szita Gábor 2017-03-30

Dr. Szanyi János egyetemi tanulmányait matematika – számítástechnika – geológia szakirányon végezte a József Attila és az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, majd a Miskolci Egyetemen okleveles hidrogeológus-mérnök diplomát szerzett. A Magyar Geológiai Szolgálatnál 12 évet dolgozott előbb területi geológusként majd hivatalvezetőként. 2007 óta a Szegedi Tudományegyetem oktatója geotermia, hidrogeológia illetve hidrodinamikai numerikus modellezés tárgyakban.

2004-ben történt PhD fokozat szerzését követően, 2020-ban habilitált a Szegedi Tudományegyetemen „Geotermikus energia komplex hasznosítása” témában.

Meghívott kutatóként dolgozott az Albertai Egyetemen (University of Alberta), majd vendégprofesszorként oktatott a Belgrádi Egyetemen (University of Belgrade) és a Grazi Műszaki Egyetemen (Technische Universität Graz). Számos hazai és nemzetközi geotermikus projektben működött közre szakértőként illetve vezetőként. Több szakmai szervezetnek, illetve azok irányítótestületének tagja, így a Brüsszeli székhelyű Európai Geológus Szövetség (European Federation of Geologists) geotermikus szakértői csoportjának vezetője. Nagy tapasztalattal rendelkezik geotermikus rendszerek tervezésében, numerikus szimulációjában, kúthidraulikai vizsgálatokban.

Scroll to Top
Adatkezelési áttekintés

Ez az oldal sütiket használ a lehető legjobb felhasználói élmény elérésének érdekében.

Az mgte.hu adatkezelési tájékoztatója itt található.