Nem véletlenül választotta a Magyar Geotermális Egyesület 30 éves jubileumi konferenciájának helyszínéül Hódmezővásárhelyt. A város geotermikus adottságai, a termálvizek sokcélú hasznosításának hagyományai, a földhőnek a távhőszolgáltatásban régóta betöltött döntő szerepe mellett volt még egy kevésbé közismert körülmény: ez a város biztosított terepet a múlt század 80-as éveiben a geotermikus kísérletezgetéseknek, műszaki fejlesztéseknek. A helyszínválasztás egyben tisztelgés és elismerés az akkori városvezetés bátorsága, nyitottsága és elkötelezettsége iránt.
Termálkutak Hódmezővásárhelyen
A magyarországi szokásoknak megfelelően az első termálkutat fürdési céllal fúrták még 1954-ben. Ezt követte 1967-ben egy jóval mélyebb kút létesítése a kórház részére, aminek vizét – a 9 évvel korábbi szentesi példa mintájára – fűtésre és meleg víz szolgáltatásra is használták. Mára a helyi távhőszolgáltatást (is) végző Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató (HVSZ) Zrt. 9 termálkutat működtet a városban, további egyet az Orosházához közeli Kakasszéken. A kutak elhelyezkedését és műszaki adatait az alábbi térkép, ill. táblázat szemlélteti.
A HVSZ Zrt. termálkútjainak elhelyezkedése Hódmezővásárhelyen (Forrás: Varga F.)
A HVSZ Zrt. termálkútjai (Forrás: Varga F.)
Fokozatosan megszűnő földgázfogyasztás
A hódmezővásárhelyi távhőszolgáltatás kiépítése a múlt század 60-70-80-as éveinek lakásépítéséhez kapcsolódott. Jelenleg több mint 2700 lakást és 130 közületi fogyasztót látnak el fűtéssel és használati meleg víz szolgáltatással. A hőt földgázkazánokkal állították elő a hódtói, az Oldalkosár utcai és a Mátyás utcai fűtőműben. Ezt a hőtermelési módot kezdték el lecserélni 1988-tól először a Mátyás utcában, később a másik két fűtőműben is geotermikus energiára. A több lépcsőben megvalósított fejlesztés eredményeként a földgázfogyasztás 2024-re gyakorlatilag megszűnt, ami az alábbi diagramból is látszik.
Földgázfogyasztás a hódmezővásárhelyi távfűtésben 1993-2024 (Forrás: Varga F.)
Visszasajtolás
Az 1984-ben a Mátyás utcai fűtőmű mellett megfúrt, akkoriban egyedülálló kettős funkciójú termálkút néhány évig kísérleti célokat szolgált, majd 1988-tól folyamatos termelésbe állt. A teljes kitermelt vízhozam visszasajtolása mellett a kútfejnyomás fokozatosan emelkedett, és a nyári kis vízhozamnál sem állt vissza az indulási érték közelébe. Nagyjából másfél-két év működés után a visszasajtolási nyomásigény sem műszakilag, sem gazdaságilag nem volt fenntartható, így azt felváltotta a felszíni elengedés.
A fenti táblázatból az olvasható ki, hogy a jelenleg üzemelő két visszasajtoló kút 27, illetve 18 éve működik, ami önmagában is figyelemre méltó. A termelési adatok pedig azt mutatják, hogy a kizárólag energetikai célra használt kitermelt termálvíz mennyiségének kb. 50%-át sajtolták vissza olyan hozamokkal és nyomásszinteken, ami a kutak működésére nem jelent veszélyt, és az üzemeltetési költség szempontjából is elviselhető.
Nyitókép: Varga Ferenc, a HVSZ Zrt. távfűtési részegység vezetője előadás közben az MGtE30 konferencián (Forrás: MGtE)
Hódmezővásárhely, a geotermikus laboratórium
Előzmények
A második olajválság 1979-ben tört ki, és olyan gazdaságokat is megrengetett, mint pl. Japán, ami az 1973-as első olajválságot gond nélkül átvészelte. A megugró olajárak miatt a figyelem a helyi alternatív energiahordozók felé irányult, köztük a geotermikus energiára is. A folyamat élén Európában Franciaország állt, ahol akkoriban fejlesztették ki a kétkutas (doublet) megoldásokat, elsősorban a Párizsi-medencében.
A használt termálvizek visszasajtolási igénye Magyarországon már a 70-es évek közepén megfogalmazódott. Ehhez adott lökést, egyben mintát is a francia példa, aminek nyomán 1983-ban Szegeden, a Felsőváros II. fűtőmű mellett le is mélyítettek két ferdített termálkutat termelési és visszasajtolási céllal. Ennek projektgazdája Ottlik Péter volt. Közte, és a Geo-Thermál Kisszövetkezet elnöke, Balogh Jenő között – számomra ismeretlen okból – régóta folyt egyfajta, nem feltétlenül egészséges versengés a geotermikus ágazat vezető szerepéért. Balogh Jenő, akinek akkorra már 3 évtizedes szakmai múltja volt, úgy gondolta, hogy a magyar viszonyok nem engedik meg olyan költséges beruházások végrehajtását, mint amennyibe két különálló, ráadásul ferdített fúrás kerül. Ezért kitalálta, és Magyarországon szabadalmaztatta az ún. kettős funkciójú termálkutat, aminek első példányát Hódmezővásárhelyen, a Mátyás utcában építették meg. Kialakítását a követlekő ábra mutatja.
A kettős funkciójú termálkút
Kétség kívül olcsóbb volt, mint két külön kút. Egy fúrási pontra felállva lehetett elkészíteni, igaz, a nehéz kútszerkezet miatt nagy berendezés kellett hozzá. Nem volt szükség a felszínen hosszú termál vezetékre, ami két függőleges kútnál elkerülhetetlen. Hátránya volt a szűk áramlási keresztmetszet, különösen a visszasajtoló oldalon, de leginkább az, hogy a visszasajtoló rétegekhez semmilyen módon nem lehetett hozzáférni, és szóba sem jöhetett a visszatermeltetés a rétegek tisztítására. Igaz, ennek szükségességét akkor még senki nem tudta. A visszasajtolásról az volt az általános vélekedés, hogy egy kút „annyit tud nyelni, mint amennyit adni”. Ezt az egyébként pongyolán megfogalmazott állítást már néhány későbbi visszasajtolási próba eredménye látványosan porba döntötte.
Kettős kút készült Vásárhelyen kívül még Szentesen (Kertváros), Csongrádon és Mosonmagyaróváron. Egyikük sem működött az eredeti terv szerint, aminek nagyon különböző okai voltak. Így a maga csupán másfél-két éves működésével is még a Mátyás utcai kút vált a legsikeresebbé, ami finoman szólva is nagyon szerény eredmény.
Termálkút utólagos hőszigetelése
Kötelező igény a kettős kutas kialakításból adódóan, hogy a termelő és a visszasajtoló tér közötti hőcserét hőszigeteléssel minél jobban gátolni kell. Ezért ki kellett találni a kutak hőszigetelésének megoldását is. Egy szintén szabadalmaztatott anyag, az ún. Plastadur volt hivatott a feladatot ellátni. Ez a köznapiasan csak bakelitnek nevezett műanyag a fémekhez képest valóban gyenge hővezető képességű, miközben elég szilárd ahhoz, hogy a belőle összeállított akár másfél km hosszú függőleges rakat a saját súlyát elbírja. A hőszigetelő gyűrűk a szentesi Kontakta (ma Legrand) gyárban készültek.
A vásárhelyi kúton kívül hőszigetelést kapott a szentesi és a mosonmagyaróvári kettős kút, illetve egy kapuvári és egy másik szentesi termelő kút. Ezzel viszont véget is ért a termálkutak hőszigetelésének története.
Magyar fejlesztésű búvárszivattyú
Magyarországon a meleg vizes búvárszivattyúzás a 80-as években egyáltalán nem volt megoldva. A nem pozitív termálkutak üzemeltetőinek bizony komoly fejtörést okozott megfelelő árú és üzembiztonságú berendezések beszerzése. A Mátyás utcai termálkút termelő oldalának rétegnyomása kezdettől fogva terepszint alatti nyugalmi vízszinthez volt csak elég, így a mesterséges víztermelés nem volt nélkülözhető. Műszaki fejlesztési program indult egy csigaszivattyú gyártó cég, a budapesti Hidromechanika vállalat bevonásával hossztengelyes gépegységek kikísérletezésére. A gyár kiváló műszaki csapata gyorsan meg is oldotta a felszínen elhelyezett motor és a kb. 60 m mélyen a kútban lévő szivattyú közötti hossztengelyes hajtást, viszont a saját szivattyúja állórészének (sztátor) problémáján nem sikerült túljutniuk. A gond az volt, hogy a szocialista gazdasági viszonyok közepette lehetetlen volt beszerezni olyan gumi és/vagy műanyag típust, ami az igen magas hőmérsékletű, de alacsony viszkozitású termálvíz szállítására hosszú távon alkalmas lett volna. Így ez a kezdeményezés is elhalt, még mielőtt az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltozás és gazdasági nyitás adta lehetőséget ki tudták volna használni.
