Phd hallgatók geotermikus találkozója Szegeden

Dr. Szanyi János 2025.01.12

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Európai Geotermikus PhD Napokat (EGPD 2025), amelynek a Szegedi Tudományegyetem ad otthont 2025. április 8-11. között.

Az Európai Geotermikus PhD Napok (EGPD) egy évente megrendezett képzési program, amelyen különböző egyetemek doktorjelöltjei vesznek részt. Az első Európai Geotermikus PhD-napot 2010-ben tartották a Potsdam-i Német Földtudományi Kutatóközpontban (GFZ), közös szervezésben az Európai Energiakutató Szövetséggel (EERA). Az EGPD 2025 egyedülálló platformot biztosít a PhD-hallgatók, fiatal kutatók és szakemberek számára a kapcsolatteremtéshez, ismeretcserét és együttműködési lehetőséget kínál, betekintést enged az Európában folyó geotermikus kutatások élvonalába. A tanácskozás témája a geotermikus energia kutatás teljes spektrumát felöleli.

A korábbi találkozókon jellemzően 50-80 fő vett részt Európa különböző egyetemeiről, így Szegeden is közel 100 résztvevőre számítanak. A rendezvény a hallgatók számára hagyományosan ingyenes, a rendezés költségeit a szervezők állják. A Szegedi Tudományegyetem ezért várja támogatók (szponzorok) jelentkezését, amellyel kapcsolatban bővebb információ a rendezvény honlapján található.

Scroll to Top