Hogy állnak a kútfúrások?

Szita Gábor 2025-02-27

Hamarosan négy éve lesz, hogy 2021. június 8-án az energiaügyekért akkoriban felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium kihirdette a Geotermia-2021/1 jelű „Geotermikus alapú hőtermelő projektek tevékenységeinek támogatása” című pályázati felhívást. A nyertesekkel megkötött támogatási szerződések eredeti határideje tavaly év végén járt le.

A pályázat az energetikai célú geotermikus fúrási tevékenység pénzügyi kockázatainak megosztása céljából vissza nem térítendő támogatást ajánlott új geotermikus kapacitások létesítése, vagy meglévők bővítése esetére termelő és visszasajtoló kútrendszer megvalósításához. A kiírás a geotermikus energia hasznosítását célzó tevékenységek magas költségigényű szakaszához, a termelő és visszasajtoló kútrendszer megvalósításához biztosított forrást. A rendelkezésre álló keretösszeg 6 milliárd forint volt, az igényelhető támogatás összege 100 millió és 2 milliárd forint között lehetett.

A pályázatokat a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálathoz (MBFSZ) kellett benyújtani, amely intézmény, mint ismeretes, 2021 év végén megszűnt. Feladatainak többsége a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZTFH) került, de a Geotermia-2021/1 pályázat kezelését a Nyugat-Balkáni Zöld Központ (WBGC) kapta meg. Ez a változás jelentős késedelmet idézett elő a döntéshozatalban, amelynek végeredményét az alábbi táblázat foglalja össze.

Forrás: https://www.wbgc.hu/hu

Nyertes pályázóHelyszínTámogatás összege (Ft)
Bóly Város ÖnkormányzatBóly336.554.300
KUALA Kft.Mályi994.364.400
PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt.Pécel1.623.052.750
MOL Nyrt.Nagykanizsa1.306.922.039
Hot Power Kft.Bőcs513.056.821
Összesen4.773.950.310

A támogatási szerződések tervezetei jellemzően csak másfél évvel a felhívás megjelenése után, 2022 novembere és 2023 januárja között készültek el. A támogatási intenzitásban a kiíró részéről kezdeményezett utólagos módosítás miatt azonban a szerződések aláírása tovább késett.

Ennyi hányattatás után nézzük meg, melyik pályázó meddig jutott el saját célja megvalósításában!

Bóly Város Önkormányzata: Az új termálkút még 2022-ben, a támogatási szerződés aláírása előtt elkészült. Azóta megépültek távvezetékek is, bár még nem az összes. Az új kút műszaki dokumentációját benyújtották a pályázat kezelőjéhez, ami 2023 júliusa óta az Energiaügyi Minisztérium.

Kuala Kft: Az új termálkút 2024-ben elkészült. A kút műszaki dokumentációját benyújtották a pályázatkezelőnek.

PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt.: A pályázó Pécelen egy db kutatófúrásra nyújtotta be támogatási igényét. A pályázatokat elbíráló szakértői bizottság viszont előírta számára egy második kút lemélyítését, hogy a termálvíz kitermelése mellett annak visszasajtolása is biztosan megtörténhessen. A második kutat a pályázónak saját kockázatára, saját forrásából kellett volna megfúrnia. Ezt a feltételt a pályázó nem fogadta el, így támogatási szerződés sem jött létre. A cél nem valósult meg.

MOL Nyrt.: A nyertességről szóló döntés és a támogatási szerződés tervezetének kiküldése után a pályázó nem jelentkezett, hallgatásba burkolózott. A különös viselkedés okát nem lehet tudni. A pályázati cél nem valósult meg.

Hot Power Kft.: A kútfúrás még nem kezdődött el. A pályázó határidő hosszabbítást kért. A cél egyelőre itt sem valósult meg, de ez még nem tekinthető végleges állapotnak.

Összefoglalva az állapítható meg, hogy a jelenlegi állás szerint a megítélt támogatási forrástömegnek mindössze 28%-a hasznosult, és nagyon úgy néz ki, hogy kedvező esetben is csak 39%-ot érhet el a felhasználási arány. Ami nem túl fényes.

A kútfúrást teljesítő két pályázó részére – értesülésünk szerint – még nem történt kifizetés.

Scroll to Top