Beruházás

EGEC: Új honlap geotermikus történetek számára

Az EGEC (European Geothermal Council) Geothermal Stories címmel külön honlapot indított a geotermikus energiahasznosítás működő európai példái bemutatására. A kezdeményezéstől, amihez új csatlakozókat is várnak, azt remélik, hogy a jó gyakorlatok megismerése ösztönzőleg fog hatni a földhő hasznosítás elterjedésére.

Földhő a budapesti távfűtésben

Egy hat éve működő geotermikus rendszer nyújtotta lehetőségen túl a Svájci Alap támogatása kellett ahhoz, hogy egy több évtizedes ötlet, a földhő felhasználása a budapesti távhőszolgáltatásban megvalósulhasson. A cél, hogy 2027-re olyan hasznosító rendszer jöjjön létre, amivel évente mintegy 32 TJ geotermikus energiát tudnak betáplálni a főváros távhőszolgáltatásába.

Geotermikus energia hasznosítása Bogácson

Bogács egyike azoknak a nyerteseknek, akinek a Svájci Alap támogatásra érdemesnek ítélte a „Geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez” elnevezésű prog¬ramra benyújtott, „Geotermikus energia hasznosítása Bogácson” című pályázatát. Az öltet azonban már jóval a pályázati felhívás előtt fölmerült, így nem meglepő, hogy a település közintézményeit geotermikus hővel ellátó rendszer már el is készült.

Hogy állnak a kútfúrások?

Hamarosan négy éve lesz, hogy 2021. június 8-án az energiaügyekért akkoriban felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium kihirdette a Geotermia-2021/1 jelű „Geotermikus alapú hőtermelő projektek tevékenységeinek támogatása” című pályázati felhívást. A nyertesekkel megkötött támogatási szerződések eredeti határideje tavaly év végén járt le. Utánanéztünk, mit sikerült megvalósítani a célokból.

Scroll to Top
Adatkezelési áttekintés

Ez az oldal sütiket használ a lehető legjobb felhasználói élmény elérésének érdekében.

Az mgte.hu adatkezelési tájékoztatója itt található.